a legmélyebb pont ott van ahol írod és mondod és érzed hogy úgysem számít.
ahol mindenre automatikusan megy a cancel -

lenne igény néhány könnycseppre vagy ütésre is talán, de csak megakad a folyamat.
túl kicsi a rövidtáv jelpill..
és miután ötödször és hatodszor és tízezredszer is feladtad önmagad legitimálását, egész egyszerűen beletörődsz.
és jársz és mosolyogsz és felöltözöl és futsz és integrálsz és tanulsz és mosolyogsz és iszol és akkor
újra és újra és újra villamossíneken találod magad
utolsó pillanatban visszalépve
buszmegállókban összegörnyedve
rohanva
mindig csak rohanva
az egészség izomláza persze még ott lüktet de már rég nem a nappalé a hatalom, lement a nap
lement az ész

a racionalitásomnak mindig a nappal együtt áldozik le. és rendszerint az alkohollal is, persze..

(csak azt az egy pillanatot szeretném elfelejteni amikor delftben ülök egy szobor talapzatán vagy egy szuvenírboltban vagy egy kávézóban vagy szendvicset eszem, egymás melletti időpillanatok végülis csak kötelék nélkül és kettő dolgot érzek 2) hogy teljesen elnyelem éppen önmagam 1) és hogy ezen a világon minden egy, csak én én én én én én vagyok végletesen, örökké és végtelenül egyedül)
(csak ennyit, csak ennyit, csak ennyit kérek!!!)